top of page

Pontosan olyan bután mentem haza az iskolából, mint ahogy odamentem.

Így ír Edvard Grieg a lipcsei tanulóéveiről.

Nézd el nekem kedves olvasó, ha az idézetben nincs minden pont a helyén, évtizedekkel ezelőtt volt a kezemben a naplója, de a lényeg ez volt.

Akkor, gyerekfejjel azt gondoltam, milyen menő volt ez a fickó, és még jó zenét is írt, biztosan jóban leszünk. (Így is lett.)

Évtizedeknek kellett eltelnie mire megértettem, mennyivel fontosabb ez a mondat a menőségnél.

Akkoriban egy olyan kis nemzet (Norvégia) egy olyan zseniális fia, mint Grieg óhatatlanul túlnőtt az ország határain, mestereit egy idő után Európában kellett keresnie.

Németországnak akkortájt (1800-as évek közepén) olyan erős kulturális vonzása volt, mint ma (vagy talán tegnapelőtt) Amerikának. Csak ott a vonzást Goethe, Bach, Beethoven vagy Humbolt szellemi ereje vagy öröksége jelentette, nem Pókember vagy a McDonalds.


De képzeljünk el egy formálható fiatalt, aki ha elmerül ebben a szellemi folyamban milyen messze elhagyja a norvég identitását! Jó német lesz belőle. Biztosan megél persze a tanulmányaiból, komfortosan beilleszkedik jó társaságokba, és ha felmerül két pohár pezsgő között, hogy ő egyébként norvég, nos a hölgyek talán sikkantanak egyet meglepetésükben: „Ó hát Ön egy viking?” majd tovább beszélgetnek az aktuálisan divatos harisnyáról.

És Norvégiának nem volna nemzeti zeneszerzője.

De ő bután ment haza az iskolából, nem lett jó német.

Talán ugyanezek a hölgyek két pohár pezsgő között így sugdolóztak: „milyen kis buta, hogy hazament!”

De így megtartotta a nemzeti hangját, meg tudta komponálni Norvégia színeit, hangjait.


Bocsátsd meg nekem kedves olvasó, hogy megint fejből idézek, és csak tartalom szerint, de a könyvtáram az irodámban, ezt a bejegyzést pedig egy szép vénasszonyok nyarán írom hegyi házam magányában! De az idézet tartalma pontos, még ha nem is szó szerinti.

Ortega (egy spanyol, egy másik nemzeti szín) írja a Tömegek lázadásában, hogy érzi az európai szellem bukását.

Arról gondolkozik, hogy Európa kezd egyformává válni. Hasonló divatok, hasonló ideák, alig tudja megkülönböztetni egyik népet a másiktól.

Azon búsul, hogy mi lesz azzal a nagyszerű európai ideállal, amit évezredek alatt neveltünk ki.

Kis nemzetek, szinte törzsek tanultak meg egymással élni, és ha időről időre ki is ontották egymás belét, mégiscsak európai lett mind, egy-egy színfolt az európai palettán. És micsoda veszteség az, ha egyik vagy másik szín elhalványul. Erről ír Ortega 100 évvel ezelőtt.

Ha velem tartasz a koncertjeimen Kedves Olvasóm, akkor sok megjegyzésemből már tudod, hogy a kis nemzetek megszállottja vagyok.

Nem vagyok olyan okos, mint Ortega, se olyan tehetséges, mint Grieg, de az utolsó sejtemben is érzem, hogy minden elhallgató (vagy elhallgattatott) színfolttal kevesebbek vagyunk Európaként.


Érdekes belegondolni, hogy mindenki pontosan érti, hogy amikor kihal egy állatfaj, vagy eltűnik egy növény a nagy monokultúrák miatt, akkor a biodiverzitás veszélybe kerül, az pedig egy törékeny, sérülékeny bajban könnyen kipusztuló élő környezetet eredményez.

Ennek lelki vetületével azonban ritkán foglalkozunk. Hogy amikor kipusztul egy nemzet, annak a világról alkotott felfogásával, magyarázatával, nyelvével, történeteivel, akkor mit eredményez ez a fajta monokultúra az úgynevezett emberiség lelki egészségében.


Talán azért, mert azt mindenki megérti, hogy ha egyetlen kártevő elég, hogy elpusztítsa mondjuk a kukoricát mert már minden változat kiveszett csak egy „nemesített fajta” maradt, akkor nincs mit enni, és akkor kampec.

Azon viszont gondolkozni kell, és ez többek között a művész dolga, hogy felhívja rá a figyelmet, ha nem táplálod a lelkedet, akkor is kampec.

Nem olyan nyilvánvalóan, mint egy lesoványodott éhen haló szerencsétlen, de sokkal alattomosabban, akár kicsattanó jólétben, észrevehetetlenül.

Feloldódsz a semmiben, ahol már alig van valami ami megkülönböztet a másiktól, ami miatt azt mondanád: „ez vagyok én, itt vagyok otthon, és itt élnem s halnom kell.”

Ez persze fáj, frusztráltságot okoz, lelki bajaink vannak, magányosak vagyunk a tömegben, de már olyan soványak vagyunk szellemileg, hogy fel se fogjuk, hogy mi is a betegség.


Messze jutottam Griegtől, de ezért játszom szívesen a műveit. Életben tartva egy színt a nagy európai palettán.

Ezen a lemezemen pedig haza is viheted:


314 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page