Debussy és a Holdfény

Újfalussy József így ír Debussy-ről: (1862-1918) “Művészete az európai polgári kultúra és humanitás-eszmény késő őszi virágzásának egyik legpoetikusabb hajtása.”

Ha értőn, minden szót a helyére téve tudjuk olvasni ezt a sort, akkor többet nem is kell mondanom a Classic Love lemezen és a koncerteken szereplő szereplő Clair de Lune-ről. (Holdfény) De ha ez túl kevés volna, akkor most fecsegek kicsit. Czeizel Endre nagyszerű tudós, genetikus sokat foglalkozott a géniusz eredetével, és megállapította, hogy a kiemelkedő zenei tehetségek általában zenei családokból származnak. Mindenki magas színvonalon muzsikál, és van egy-egy hegycsúcs a nagy családban akiknek a nevére mindannyian felkapjuk a fejünket. A Debussy család kivétel. Sokáig még az is éles viták tárgya volt, hogy Achille-Claude szüleinek vér szerinti gyermeke volt-e. (Nagyon valószínű, hogy igen.) Kétségtelen viszont, hogy a szellemi családja rengeteget segítette a kiteljesedésben. Keresztapja, a tehetős bankár, akinek kifinomult ízléssel berendezett házában öt éves korától a nyarakat töltötte a Côte d’Azur-on, vagy tanárnője Mme Mauté de Fleurville, Chopin tanítványa.

Mindkettejük köreiben a kor jelentős művészei fordultak meg, akárcsak a Csajkovszijt is bőkezűen támogató Meckné szalonjában, ahová a fiatalember egy zongoraverseny első helyezést füllentve került be mint négykezes partner, és a gyermekek tanítója. Ez a gyermekkori kettős családi kör ellentéte végig elkísérte. A Debussy-ház korlátozott, kispolgári levegője jelentette számára azt, amitől menekülnie kellett, a művészetpártoló szellemi család körei pedig a másik világot, amely után vágyott, amelynek a megvalósítására törekedett. Ebbe az utóbbi családjába tartozott a Vasnier házaspár. Pierre Vasnier mérnök, feleségével és két gyermekével polgári jómódban élt Párizsban a Rue de Constantinople-on. Az asszony műkedvelő énekesnő volt, Debussy zongorakísérőnek szegődött melléje, de a találkozásokból családias barátság fejlődött ki. Vasnier-ék felajánlották otthonukat a fiatal zeneszerzőnek. Külön dolgozószobát bocsátottak a rendelkezésére, s Achille – aki vonzódott az elegáns, jómódú, kifinomult környezet iránt – szívesebben dolgozott itt, mint szülei házban. A házaspár értette a módját, hogy tapintatosan miképpen irányítsák a figyelmét a művészetek és a műveltség magasabb régiói felé. Gyakran folytak élénk viták, beszélgetések közöttük melynek hatására ízlése rohamosan fejlődött. Rajtuk keresztül találkozott most már tudatosan a francia nemzeti múlttal. Feléledt benne a vágy a savoir vivre iránt. A szépség kultusza ez, az életművészet a szónak mély, humánus, és kulturális értelmében. Ez szolgált mintául Debussy életformájának és művészi hitvallásának megfogalmazásához. A művészi léleknek ebben az intim, születő állapotában nem csoda, hogy vonzalma Vasnier-né iránt hamarosan túllépte az egyszerű barátság és együttes muzsikálás határait. Dalokat írt az asszonynak, és a dalok egyik-másikának rajongó hangú ajánlása Mme Marie-Blanche számára, elárulja szerzőjük valóságos érzelmeit.

Érdemes magunk elé képzelni a fiatalembert, ahogy idegesen, cigarettáját rágva, fel-alá járkál a Vasnier lakás dolgozószobájában. Mindig jobb megoldásokon töpreng, újra alkot, nehezen ír, elégedetlen az eredményekkel, mert túl akarja szárnyalni a magasabbra került belső mércét a művészetében. Lelkében Paul Verlaine sorai visszhangoznak, miközben atyai barátja felesége, két gyermek édesanyja, a szerelme, egy ajtónyi távolságban tőle éli családi életét.

Ha kiteljesedik ez a szerelem, azzal tönkre tesz egy szép és értékes barátságot. Ha nem… Hát az meg miféle szerelem! Szerencsére nem kell ítélkeznünk, bizonyosan nem tudjuk, hogy a történet hogy végződött, de azt tudjuk, hogy ekkor, ezzel a lelkülettel írta a Holdfényt.