Ami a telefonokat és a köhögést illeti a koncerteken

Kedves Olvasó, Kedves Közönség!

Vonakodva írom ezeket a sorokat.

Azért esik nehezemre, mert szinte szégyellem magam, hogy írnom kell erről.

De mivel a közönség nagy része szenved attól ami itt következik, hátha érdemi segítséget tudok adni azoknak, akiket érint.

Nagyon röviden, az sarkalt írásra, hogy az egyik koncertemről hazaküldtem valakit.

Kétszer szólalt meg egy vendég telefonja csupán a bevezető beszédem alatt, ezt kihasználva külön kértem mindenkit, hogy nézze meg lenémította-e, kikapcsolta-e a készülékeit.

Majd megint megszólalt egy telefon ezúttal még mindig a határvonalon - éppen mielőtt játszani kezdtem volna. Majd ugyanaz a telefon újra, már a játék alatt.

Itt lett elég.

Biztos vagyok benne, hogy akit hazaküldtem rettenetesen érezte magát, de mi tagadás magam is fél éjszaka forgolódtam, nem tudtam kiverni a fejemből az esetet.

Úgy vélem igazam volt, ám mit számít ez, ha ahelyett, hogy valakinek szebbé tenném az életét, kellemetlenséget okozok.

De közben százak ülnek ugyanabban a teremben, akiknek nem csak attól van rosszabb estéje, hogy valaki zörög, hanem attól is, hogy én kizökkenek az istenek birodalmából, és nem olyan színvonalon játszom, mint amilyenen tudnék.

Fél éjszaka forgolódtam, mert magam előtt láttam egy kedves idős házaspárt, akik szégyenkezve felállnak és elmennek a koncertemről. De közben ugyanerre a kedves házaspárra haragudtam is a fentiek miatt.

Mi hát a megoldás? Hadd segítsek! Mert néha a válasz pofon egyszerű, csak nem gondolunk rá.

Engedjék meg nekem, hogy a probléma lelki-szellemi oldaláról közelítsek!

Elegánsabb is úgy, és talán érthetőbb is.

A tapasztalatom szerint manapság sokan nem úgy kezeljük az előadást, mint egy szép közösségi élményt, amelynek részei vagyunk hanem úgy, mint korunk szellemi ideálja diktálja: - ha megvettem akkor az enyém!

Ha kifizettem a jegyet, akkor jogom van mindenhez. - Tisztelet a kivételnek!

De ez nem így van. Önnel együtt másik többszáz ember is azt szeretné ha szép estéje lenne, nem beszélve rólam, aki nem csak az elmúlt hónapok felkészülését tettem arra az előadásra, de az egész eddigi életemet. Arra, hogy Önt aznap este felemeljem.

Meggyőződésem, hogy az, aki nem így áll egy előadáshoz nem művész, csak valamiféle megélhetési bűnöző.

Fel szeretném Önöket emelni, mert a művészet transzcendencia. Átlépés a köznapiból az isteni világába. Ha ez nem történik meg, akkor nem művészetről beszélünk, hanem szórakozásról.

Azzal sincs baj, csak kezeljük a helyén a megfelelő szavakat.

Ha pedig engem kizökkentenek, akkor néha hiába küzdök, nem tudom ezt megadni Önöknek.

Ha ezzel együtt magukat is kizökkentik, még nehezebb dolgunk van átlépni az istenibe.

Amikor Kedves Közönségem Önök megveszik a jegyet egy előadásomra, akkor erre kapnak lehetőséget. (Nem jogot. Emberek vagyunk van, hogy nekem nem sikerül igazán és van, hogy Ön érkezik a kelleténél szétszórtabban. De a lehetőség inkább többé, mint kevésbé ott van.)

Amikor azonban valaki(k) tönkre teszik ezt a hangulatot, akkor „csak” egy koncert élménnyel mennek haza.

Túlságosan fennkölt volnék? Vagy túlmisztifikálom? Nagy volna az arcom?

Talán valakinek így tűnik, de hadd tegyem világossá, ez a részemről mély alázat.

Alázat az alkotóval szemben, a Teremtővel szemben, aki az ideát a szerzőbe és belém is plántálta, és alázat Önnel szemben, aki úgy döntött, hogy azt az estéjét a kezembe teszi.

Ha egy nap magam is azzal a lelkülettel kezdenék neki, hogy „ha megvettem az enyém!” azaz ennek a másik oldala, „kifizették – nem érdekel mi történik!” – onnantól nem tudnám tiszta szívvel folytatni a színpadi munkámat.

Tanácsaim, kéréseim a fentiek fényében ezek volnának a közös estéinket illetően:

Ha megfázással küszködik, és súlyos a helyzet kérem maradjon otthon!

Ha ír a management@rakaszgergely.hu címre, és megírja, hogy nem akarja végig köhögni az estét, találunk megoldást. Mindig. Számos koncert van Önhöz közel amin részt vehet a jegyével, de volt aki a következő évi koncertre jött el. Számon tartjuk az Embereket, akikkel kapcsolatban állunk. Mindenben segítünk, mert az élményeket közösségi élményként kezeljük.

Ha csak kicsit beteg, hozzon magával cukorkát, papír csomagolásban.

Szánjon rá egy kis időt, keressen ilyet a boltban, de kérem - bár nagyságrendekkel diszkrétebb, mint a műanyag csomagolás - azzal se zörögjön a zenék alatt!

Bontsa ki a taps, vagy a narrációk alatt! Ha kisgyermek van Önnel, kérem az ajtóhoz közel, a sorok szélén foglaljon helyet!

Ha jómagam koncertre megyek a két fiammal (6 és 9 évesek) fel vagyok rá készülve, hogy nem tudunk végig maradni. Addig maradunk, amíg figyelni tudnak, amíg nem zavarnak másokat. Nekik is jó ez így, mert nem az marad meg élményként, hogy végig kellett unatkozni valamit, "mert apa erre kényszerített," hanem az első 20-25-50 perc, amíg élvezték.

Jó trükk, ha műanyag dobozban (nem zörög) gumicukrot viszek magammal. (Az sem zörög.)

Ezzel egy, de lehet, hogy két műsorszámot is nyerek magunknak mielőtt végleg elfogy a türelmük.

Végül a telefon.

Kérje meg unokáit, gyermekeit, a szomszédot, vagy a telefon értékesítőjét, hogy tanítsák meg biztonsággal kezelni a készülékét!

Végezze el a tanult műveletet 8-10 alkalommal amíg ott a segítség, és legyen ura a készülékének! Sokkal kevésbé kellemetlen egyszer egy ember előtt tudatlannak tűnni, mint egy többszáz fős teremből telefoncsörgéssel kivonulni, amíg Ön miatt áll a koncert.

Jómagam mielőtt Önnel találkoznék, és bármilyen zenemű előadásába kezdenék, ugyanígy gyakorolok. Csak nem 10x hanem több százszor.

Legyünk cinkostársak a gyakorlásban! Ön a telefonjával, én a hangszeren!

Ha pedig nem biztos a dolgában, kérem hagyja otthon a készüléket!

Vagy a ruhatárban a kabátjában!

Segítsen kérem, hogy olyan estét adhassak Önnek, amilyet megérdemel!

Olyat, ami közelebb emeli a teremtéshez. Amelyben a katarzis a cél, és nem a szórakozás.

Szeretettel várom!

Rákász Gergely

Ps. Kérem, ha egyetértenek a fentiekkel osszák meg közösségi oldalaikon, hadd terjedjen széles körben, mindannyiunk javára!