(Dr. Platz tanácsnok 1723. április 9-i. bejegyzése Bachról a lipcsei tanácskönyvben.)
Amikor ezt írom éppen 300 évvel ezelőtt, egy minden bizonnyal köztiszteletben álló lipcsei tanácsos, bizonyos Doktor Platz leült az íróasztalához, és nagy komolyan a következő sorokat írta a tanácskönyvbe.
„Ha már a legjobbat nem tudtuk megkapni, meg kellett elégednünk a középszerű jelölttel.”
Johann Sebastian Bachhal...
Mielőtt ráfordulnék a sztorira hadd aktualizáljam kicsit. Dr. Platz nem értett hozzá, de úgy csinált. Volt véleménye, és ennek hangot is adott. A hülyesége életeket is követelt, ez a hozzáállás ugyanis évekre meghatározta Bach viszonyát a tanáccsal, és a mester munkakörülményeit. Például a szolgálati lakásában méter magasan nedvesedtek a falak, ez a nyirkos hideg klíma pedig télen Bach kicsi gyermekeinek az életét követelte.
1721 év végén Bach munkáltatója a nagy művészetpártoló Lipót herceg Köthenben feleségül vett egy csinos ámde botfülű asszonyt, aki érthető módon erősen lanyhította a herceg érdeklődését a zene iránt. Ráadásul Bach fiai is gyorsan nőttek, és a mester szívesen taníttata volna őket pláne, hogy neki szegénysége és apja korai halála miatt nem volt lehetősége magasabb fokú tanulmányokra.
Nagyvárosba igyekezett tehát, így játszottak össze a körülmények Johann Kuhnau lipcsei kántor halálával (1722) akinek tekintélyes állására rövidesen már hat pályázó állt sorban. Hosszas huzavona során a lipcsei tanács először Telemannt, majd Graupner darmstadti karmestert szerette volna megnyerni, s csak ezek lemondása után fanyalodott Bach kinevezésére.
Röviden az történt, hogy Telemann, akit nagyon szerettek volna Lipcsébe csábítani jóhíre miatt, és mert ott volt diák (saját kutya kölyke) ravasz módon megzsarolta a hamburgi tanácsot, hogy elmegy Lipcsébe, ha nem emelik meg a bérét, holott esze ágában sem volt menni.
A dolog bejött, és amint az új szerződésén megszáradt a tinta, vissza is vonta a jelentkezését. Graupner is Lipcsében tanult, ő volt az öreg Kuhnau egyik kedvence, ezért a kézenfekvő második. Őt azonban gazdája Hessen-Darmstadt grófja nem engedte el a szolgálatból így visszakozni kényszerült és „maradt” Bach.
Érdekes adalék, hogy miután Dr. Platz tanácsnok elejtette a fent idézett, azóta hírhedté vált mondatát, és Bach munkába állt, a tanács - noha Telemann esetében eltekintett volna tőle - pitiáner módon ragaszkodott hozzá, hogy heti 5 latin órát is tartson a diákjainak.
Bach és Telemann egyébként jóban voltak, az előbbi keresztapának is felkérte az utóbbit Carl Philipp Emmanuel fia mellé, akinek nevét is Telemann (Georg Philipp) után adományozta.
Zárógondolatként annyit, hogy sokszor hallom, hogy ha majd ideálisak lesznek a körülmények, akkor ezt és ezt fogom csinálni…
Szerintem ez remek példa arra, hogy a körülmények szinte sohasem ideálisak, ha arra várunk, akár várhatunk az ítéletnapig is. Ezek az emberek idiótákkal, szűklátókörű rosszindulattal körülvéve is tették a dolgukat, és nem az tette őket naggyá, hogy ideálisak voltak a körülményeik, hanem az, hogy a képességeiket mindig maximumon hajtották, még ha doktorplatzok érdemtelennek gondolták is őket.
Íme egy legendás darab a középszerű jelölttől: