top of page
Szerző képeGergely Rákász

❤️ Akik képesek egynél több dologra gondolni egyszerre...

Lubickolok azoknak a társaságában, akik képesek egynél több dologra gondolni egyszerre.

Tibor barátom (Koncz Tibor Nagytiszeteletű Lelkész Úr, iskola fenntartó) minden évben talál egy kis pénzt a költségvetésben, hogy elmenjek rendhagyó énekórát tartani a Karcagi Nagykun Gimibe.

(Hozzáteszem, meg is érdemlik a kiemelt figyelmet a diákok, ritka jól nevelt, érdeklődő társaság. Gratulálok a pedagógusoknak, szülőknek!)

Cserébe én este belépődíj nélkül játszom a karcagiaknak, jöhet aki csak akar.

Így aztán sokszor olyanok is ülnek a koncerten, akiknek másképp eszükbe se jutna. Ki tudja, hátha visszatérnek a templomba, vagy más koncertre. Vagy is-is.

Magam pedig pirulás nélkül bíztatom a Nagyérdeműt – köszönöm szépen, hogy ilyen nagy számban, ilyen lelkesen eljöttetek! – hogy adakozzék nagylelkűen, hiszen az adományok ilyenkor az egyházon keresztül Kárpátaljára mennek, ahol meg van épp elég rászoruló.

Na?! 😍

Szóval lubickolok azoknak a társaságában, akik képesek egynél több dologra gondolni egyszerre!



165 megtekintés1 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

1 Comment


Mihályné Kukola
Mihályné Kukola
Nov 22, 2023

Olvasom, olvastam, örülnék ha minél többen olvasnák a nagyszerű gomdolatokat

Persze "Nem elég, de tenni, tenni kell" Ez viszint nem csak egy emberről szól, , hanem mindenkiről

Like
bottom of page