A lemez első tervei egy New Yorki utazás alkalmával kezdtek körvonalazódni. Ebben a városban született a megszólaló remekművek közül kettő is, Gershwin Kék Rapszódiája, és Dvořák Újvilág szimfóniája.

E két darabban testesül meg az, amelyet jómagam éreztem New Yorkban. Gershwin darabjában a nagyváros sodrása, forgataga, lüktetése amely mindenkit magával ragad, ha akarja, ha nem. New York a legmagasabb szintű kultúra és a lehetőségek városa, ahol talán a legkonzervatívabb ember fejében is megfordul néhány rendhagyó gondolat, pláne az enyémben. Ideális volt ott tervezgetni egy ilyen nagyszabású zenei áttörést, mint a rapszódia klasszikus orgonán való megszólaltatása.

Dvořák Largo-ja pedig nem másról, mint a hazavágyásról szól, hiszen hiába volt nagyon jó sora a tengerentúlon, a szívének oly kedves Vysokai vidéki birtokára vágyott. Ez a hazaszeretet, a családja iránti vágyakozás és honvágy szólal meg itt, és ez élt bennem is, dacára a lenyűgöző és roppant inspiráló környezetnek.
 

A Central parkban üldögélve óhatatlanul arra gondoltam, itt ült valahol Dvořák is, etette a galambokat, de szívében a hazai galambházra gondolt, és önérzetesen nyugtázta, hogy az ő madaraival az itteniek soha nem vehetik fel a versenyt.

Ravel Bolero-ját néhány alkalommal megszólaltattam már gyerek fejjel, puszta lelkesedésből. A Kropf Dance Company remek koreográfiát is készített rá. Mégis hét év kellett, mire lemezre rögzítettem, hiszen megtaláltam az országban azt az orgonát a Debreceni Református Nagytemplomban, amely lehetőséget teremt arra a hangszerelési bravúrra egy személyben, amelyet Ravel a nagyzenekartól várt el.

Strauss Kék Duna keringője egy gyönyörű szőke lánynak köszönhető. Ő nyomta a kezembe a kottát, vele hallgattam a bécsi újévi koncertet, általa indult el az alkotó nyugtalanság a fejemben és a szívemben. Miképp szólna ez az én hangszeremen? Próbálkozott egyáltalán valaki ilyesmivel?

 

A látványvilág egy ihletett pillanatban született, amely csak a gondviselés ajándéka lehetett.

Három olyan ember került pár órára egy lakásba, akik rendszerint több ezer kilométerre vannak egymástól:
 

Papp Norbert festőművész, testvérem Dani, és jómagam. Már az „Egy Koncert Kékben” műsor termékeny körvonalaival a szívemben érkeztem, teljesen más okból erre a megbeszélésre. Azonban belépve megtorpantam, hiszen Norbi falait a kék legkülönbözőbb árnyalataiban megfestett képek fedték. „A kék korszakomat élem” mondta mosolyogva. Itt kezdődött az a beszélgetés, amelyben kibuggyant belőlem az új látványkoncert eredeti koncepciója, amelyet ott és akkor minden részletében elvetettünk, és helyét átvette a közös munka. Dani öcsém, katalizátorként minden ötletünket magasabb hőfokra emelte, melynek eredménye az a látványvilág, amelyre tekintve minden hallgató – és most már néző – a zeneszerzői ihletés pillanatában való jelenlét illúzióját kaphatja.