Hivatalos életrajz

Nyomtatás


Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az „Ország legfiatalabb koncertorgonistája”.
Saját magának okozta a legnagyobb megdöbbenést, hogy fiatal kora ellenére megszaporodtak felkérései, és zenetörténeti kommentárjaival kiegészített előadásai mind több és több érdeklődőt vonzottak.
Éppen ezért lassított karrierjén – alig néhány hangversenyt vállalva – újra tanulni vágyott. A régi korok céhes mesterlegényeinek példáján, mestertől mesterig vándorolva több nemzetközi hírű tanárt és koncertező művészt felkeresett, hogy tovább képezhesse magát.
Eközben elvégezte az ELTE művész tanári szakát, ahol 2000-ben diplomázott.
1998-ban David DiFiore amerikai orgonaművész figyelt fel Gergelyre soproni koncertjén, meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni, ahol sikerrel játszott öt városban egy éven belül.

1998-2002-ig a koncertezés mellett Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette és vezette, amely zenei válogatás azzal a céllal készült, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat.

2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte.
2005-ben több hangversenykörút után tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Európában dolgozik.
„Szükségem van a magyar levegőre, a magyar földre és a nyelvre, hogy felszabadultan dolgozhassak. Másrészről úgy vélem sok értéket kaptam Magyarországtól, és ha valaki elég szerencsés volt ahhoz, hogy fiatalon világot láthatott és tapasztalatokat gyűjthetett, szeresse annyira a hazáját, hogy a sok jóból amit tanult, hazahozza amit lehet. ”
 
Gergely 2000-ben indította rendszeres magyarországi turnéit Bach halálának 250-ik évfordulója alkalmából, majd művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival, Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale, és a közkedvelt Karácsonyi Történetekkel örvendeztette meg a közönséget.
A legutóbbi „VERDISSIMO – La Bella Italia” című műsorát körülbelül harmincezer ember hallgatta meg két év alatt.

2008-ban szülővárosa Győr Kulturális nagykövetének választotta.
 
A művész nem csak templomokban és katedrálisokban játszik, hanem „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak.

Jelenleg új látványkoncertjén dolgozik, melynek magyarországi bemutatója 2010 őszén várható.