ENCORE – Ráadás!

Nyomtatás
E mostani koncertsorozat, amelyre szeretném felhívni a figyelmét, több szempontból különleges.
Több száz levélváltás eredményeképp megszületett ötödik CD lemezem, amely ENCORE – RÁADÁS! címmel, 2008-ban és 2009-ben kerül bemutatásra Magyarországon.
A levelezés a Baráti Kör e-mailes fórumán történt, ott kérdeztem meg a kedves résztvevőket, melyek azok az orgonadarabok, amelyeket legszívesebben hallanának ráadásként.
Magam két művet Liszt B-A-C-H fantáziáját és Lefébure-Wély Boleróját javasoltam, de a műsor többi darabja a Baráti Kör, e-mailben érkezett ajánlásai után került a lemezre és az idei koncert műsorokba.
A kiválasztott művek, amelyeket a legtöbben kértek a következők:
Widor – Toccata az V. szimfóniából, Vierne – Westminsteri harangok, Boëlmann – Gótikus Szvit és természetesen Bach, d-moll toccata és fúgája.

Amire invitálom tehát az egy a megszokott módon interaktív, tulajdonképpen Best Of hangverseny a világszerte legismertebb ráadás darabokkal.

Természetesen ezúttal sem maradnak el a zenetörténeti kalandozások, amelyekből többek között fény derül arra, miként hatott az olasz opera a francia orgonaművészetre, ki volt a zeneszerző, akitől Párizs érseke eltiltotta a hölgy látogatókat a misék alatt, és megismerkedhetnek Bach legendás darabja, a d-moll toccata és fúga történetével, és eldönthetik, hogy a teljesen különböző történetek és legendák mellett kardoskodó zenetörténészek és műkedvelők közül vajon kinek lehet igaza.

Szeretettel várom Önöket egy „Ráadás” estére, ahonnan minden bizonnyal feltöltődve térnek majd haza!

Üdvözlettel:


Rákász Gergely