Sajtómegjelenések

Simon Virág kérdez, én pedig válaszolok - Erdély 2019.

2019.11.07.

Hat éve tart látványkoncerteket Erdélyben is. Vallja, hogy az ember a lelke feltöltésével, szelleme fejlődésével is kell foglalkozzon, s a nagy zeneszerzők és muzsikájuk megismerése hozzásegítheti ehhez. Szeret fiataloknak muzsikálni, s már nem bántja (annyira) a szakma véleménye. A közvetlen és magával ragadó orgonakoncerteket tartó Rákász Gergely magyarországi koncertorgonistával közelgő erdélyi körútja kapcsán ültünk le beszélgetni.

 

– Mikor találkozott először az orgonamuzsikával, mikor ült első alkalommal orgonánál?


– Édesapán, aki főállásban villamosmérnök volt, másodállásban orgonán játszott egy templomban. Nagyon korán találkoztam az orgonával, az orgonamuzsikával. A kommunizmus idején nem lehetett klasszikus polgári családról beszélni, de a miénk közel állt ahhoz: zenével, művészbarátokkal, sok könyvvel. Nem az volt a menő, hogy ki tudta felszívni a tésztát (laskát) az orrán, hanem ki mit olvasott. De volt egy családi kirándulás Esztergomban, s ott hallottam a nagy orgona hangját, az egy igazi fordulópont volt az életemben. Elmerevedtem, hogy ez micsoda? Édesanyám mondta, hogy ez is orgona. Akkor én már zongoráztam. Az esztergomi kiránduláson nemcsak hallottam, hanem közelről meg is nézhettem, játszhattam az orgonán. Akkor az orgonista Baróti Pista bácsi volt, aki Székelyföldről származott, csíkszentdomokosi volt, s aki megengedte, hogy odaüljek és kipróbáljam a nagy orgonát. Hazafele azt mondtam: apa, anya, én orgonista leszek. Emlékszem anya arcára, aki hátrafordult és azt mondta: persze, kisfiam, és tűzoltó, és katona. Ez utóbbi kettő azonban nem lettem.


– Nem hagyományosak a koncertjei, zenél, mesél és vetítés is van.


– Látványkoncertnek hívjuk. Azt szeretném, ha eleve kitűnne, hogy nem hagyományos koncert lesz. Sajnos nagyon sokan vannak beoltva a klasszikus értékek ellen, s ez valahol a mi hibánk is. Hiszen sokan elefánttoronyból, obskúrusan tálalják ezeket az időtlen csodálatos értékeket, s akkor nem csoda, hogy az embernek nincs kedve egy fárasztó nap után beülni és klasszikus zenét hallgatni. De ha már címben is azt mondom, azt üzenem, hogy ez más, akkor az oldja a feszültséget. Azért látványkoncert, mert egy komplex élmény, a 21. század emberének szóló élmény. Látom, hogy az emberek a kapuban még nyomkodják a telefont. Tudom, hogy én hogyan megyek koncertre: fél órával az előadás kezdete után még a napomon pörgök. Ha azt el tudnám érni a hallgatónál, hogy fél órával kezdés után már ne azon pörögjön, hogy kinek nem írt emailt, kit nem hívott vissza, hanem, hogy ott legyen velem és Bachhal, Vivaldival, akkor nyert ügyem van. A koncerten van zenei idegenvezetés, mesélek a zenemű előtt a korszakról, amelyben íródott, a szerzőről, arról, hogy milyen ember volt, néha egy kis pletykával fűszerezem a mondanivalót. Az emberek emberekhez kötődnek, nagy műalkotásokhoz azonnal nem tudunk kötődni. De ha már az emberhez kötődünk, akkor jöhet a nagy műalkotás is.
Vetítünk is, de fontos, hogy ez nem csinnadratta, hanem egy tematikus vetítés. Most a friss műsorban Vivalditól a Telet játszom, és a tél képszerű: korcsolyáznak, pattog a tűz a kályhában, fúj a viharos szél, vacognak a fogaink. Ezt Vivaldi mind megkomponálja a zenében, ráadásul szonetteket is beleír a kottába, s megvan az, hogy hol kell csattognia a fogaknak. Az az igazi megértés, amikor össze tudjuk kapcsolni ezt, amikor értjük, hogy azért olyan a zene, mert itt pattog a tűz, itt csattog a szél és itt esik el a korcsolyázó. Elszavalni nem tudom a szonettet, de megkértem egy képzőművészt, hogy ezeket vizuálisan mesélje el a hallgatóknak, s akkor van egy aha élmény, hogy oké, értem már. A klasszikus zene nem egy szent tehén, hanem valami olyan, amit be tudok fogadni, amitől egy szerda délután fel tudok töltődni, s egy kicsit gazdagabb ember leszek.


– A közvetlen hangulatú látványkoncertekre hogyan reagálnak a fiatalok? Hogyan reagál a szakma?


– Először azt mesélném el, hogy hogyan reagál a szakma. Amikor 2005-ben hazaköltöztem Amerikából, és beszélni kezdtem a koncerteken, akkor azt írta a szakma, hogy Rákász olyan rosszul orgonál, hogy beszélnie kell, hogy elviselhető legyen. Évekkel később vetíteni is kezdtünk a koncerteken, akkor pedig azt mondták, hogy olyan rosszul orgonál, hogy vetítenie kell, hogy elviselhető legyen. Akkor nyilván ez nagyon fájt, mára azonban drámaian romolhatott a színvonal, mert egyre többen kezdenek beszélni, és vetíteni. (Nevet) Azóta ők is teszik a dolgukat, én is teszem a dolgomat.
Amikor Chopin elindult Lengyelországból Párizs úti céllal, megállt Bécsben. Kitörő örömmel fogadták, szerették, hallgatták a koncertjeit. Aztán elkezdte kicsomagolni a bőröndjét, és akkor megmondták neki, hogy addig nagyon szeretünk, amíg nem laksz itt. Ez a történet kicsit mára is igaz, de illusztrálja azt is, hogy miért kell történeteket mesélni a zeneszerzőről. Mert, ha ilyen történeteket ismerünk a múltból, akkor elviselhetőbb a jelen. Akkor nem akadunk fel azon, hogy van valaki, aki az én tyúkszememen táncol, vagy én az övén. Időnként az ember érdekeket sért és időnként az ő érdekeit sértik.
Ami a közönséget és különösen a fiatalokat illeti, ők szeretik a koncerteket. Legszívesebben 14-15 éves korosztálynál nagyobbaknak játszom, nekik már lehet kontextusokban mesélni. Partnerként kezelem őket, nagyon ritkán veszítek el egy fiatalt a koncert alatt. Azt szoktam nekik mondani, hogy lehetőség van a koncerten tanulni, megérteni összefüggéseket. Ha ezt nem akarják, akkor kérem szépen, hogy csendben nyomkodják a telefont. Ettől annyira meghökkennek, hogy nekik választási lehetőségük van, hogy általában figyelmesen végighallgatnak.


– Hogyan áll össze a műsor? Vannak kedvencek és vannak olyanok, akik nem kerülnek sorra?


– A Lord of the organs, ez egy gyűjtőműsor, azt akartam, hogy ez összekapcsolódjon a nevemmel, s ha meglátják az emberek a plakátokat, akkor tudják, hogy Rákásznak lesz koncertje. Bach minden évben helyet kap, tavaly Debussy Bizet, és Gershwin műsor volt. Idén Bach jön Vivaldival. A műsor úgy áll össze, hogy általában évszázadokat ugrok, de most egy tíz éves szakaszt hallgatunk végig. Azt az időszakot, amikor Bach megismerkedik Vivaldival. Játszom egy eredeti Bach művet, még abból az időből, amikor nem ismeri az olasz géniuszt. Aztán a Telet Vivalditól és az a-moll concertót, amit Bach dolgozz át orgonára. Ebben látjuk hogyan építi be saját életébe Vivaldi zenéjét, hogyan simulnak be a gáláns olasz formák Bach szigorú német keretei közé. Az utolsó mű Bach Olasz koncertje, ami egy új irányt mutat, hiszen Vivaldi bekerül Bach műveibe, és kifordítja azt a sarkaiból. Ezt a változást mutatom be négy művön keresztül. Ez egy gourmand vacsora lesz, a korábbi koncertekhez képest. Azok nagy gáláns vacsorák voltak. Ha egy pici tanulsága van a koncertnek, akkor az az, hogy nem mindegy, hogy milyen példaképet állítunk magunknak. Manapság tele vagyunk antihősökkel. A koncerten megismerhetjük Bachot, aki egy géniuszt állít példaképként, és az ő munkája még értékesebb, még izgalmasabb lesz attól, hogy jó példát követ.


– Mindig a saját hangszeren játszik.


– Ha szabad egy pikáns hasonlattal élni: amikor az ember megérkezik a városba, és odaül egy orgonához és koncertezik az olyan, mint egy egyéjszakás kaland. Az ember tudja, hova nyúljon, de nincs az a kidolgozottság, mint egy húsz éves házasságban. Ha kevésbé pikáns hasonlattal élek, akkor azt mondom, hogy ha kiszállítasz egy autóversenyzőt az autójából, és felülteted egy versenymotorra, majd azt mondod neki, hogy most akkor ugyanazt a köridőt várod tőle, akkor nyilvánvaló, hogy ő ezt nem tudja teljesíteni. Azért fontos, hogy a saját orgonámon játsszam, mert azt szeretném, ha a legkisebb falutól a legnagyobb városig ugyanazt a minőséget tudjam adni a hallgatóknak. Hogy ne legyen kompromisszum.


– Nemcsak koncerteket tart, hanem barátokat is gyűjt. Van Rákász Gergely baráti kör. Miért érdemes ide tartozni?


– A baráti körrel azokat az embereket érjük el, akik már egyszer jól érezték magukat a koncerten, és megadták a nevüket, címüket és szerettek volna értesítést kapni a következő alkalmakról. Vannak jegykedvezmények, például egy nagycsaládos ember négy jegy helyett hármat fizet. Mindenki személyes értesítést kap, amit én írok, jelzem, hogy hol van a legközelebbi koncert. Hetente írok levelet, a koncertek előtt egyszer küldök értesítőt.


– Mit kell tudni az erdélyi körútról?


– Hat éve járok vissza Erdélybe hangversenyezni és egyre nagyobb örömmel, s bár kliséként hangzik, ez egy szívügy. Úgy indult, hogy azt mondtam, hogy feldobok egy összeget, hogy ha elveszítjük, akkor elveszítjük, de próbáljuk meg, és jöjjünk át ide játszani. S már első évben sem veszítettük el az összeget, hanem nagyjából megtartottuk, s aztán a második évben már nem volt kérdés, s harmadik évtől mindenhol teltházasak a koncertek. Az egész csapatom nagy örömmel készül Erdélybe. Mikor befejezzük az évet decemberben, s már mindenki el van fáradva, hiszen például tavaly 85 koncert volt, és ebből huszonkettő decemberben, akkor is azt kérdik, hogy jövőre mikor megyünk Erdélybe. Szeretünk ide jönni: más a közönség és övrendünk, hogy bekapcsoltuk ezt az országrészt is a koncertsorozatokba. Tagadhatatlanul nagyobb lélek van Erdélyben. Régebb még többet jártam nyugaton, és azt tapasztaltam, hogy minél nagyobb a jólét, annál nehezebben tudnak az emberek az igazi érték felé fordulni. Amikor mindened megvan, akkor könnyű szem elől téveszted a célt. Akkor nem kell küzdeni érte, s akkor nincs amiért az ember izzadjon, fáradjon, megbotoljon és felálljon. Ha nincs nemes cél, akkor felszínes lesz a társadalom és az ember. Ahogy átjövünk ide, érződik, hogy több a küzdelem. Az identitás megőrzéséért vívott harcban megerősödik a lélek és az ember, és mi ezt érezzük, amikor idejövünk. Itt a miénkkel azonos lelkületre találunk.


– Miért jöjjenek el az erdélyiek a koncertre?


– Azért, mert úgy ad értéket, hogy közben nem nyom agyon. Feltölt. Szeretik az emberek a szórakozás szót, de a koncertre ezt nem használnám, mert nem szórjuk szét magunkat, hanem feltöltődünk. Egyszerre tanulhatnak valamit és feltölthetik lelki akkumulátoraikat. Az tesz bennünket emberré, hogy szellemi és lelki feltöltődésünkkel is foglalkozunk. Bach és Vivaldi rendkívül izgalmas emberek, érdemes velük megismerkedni, zenéjükkel találkozni. Láthatjuk, hallhatjuk, hogy ők hogyan élték életüket, s ezáltal talán jobban megérthetjük a világot.

 


Hangversenyek és jegyrendelés

Következő hangverseny

2019. november 28. 18:30
Budapest - Karácsonyi történetek

Kapcsolat

Baráti Kör

Személyes koncertértesítők, kedvezmények