Sajtómegjelenések

LÉLEK, SZELLEM, MATÉRIA EGYSÉGE ÉLETBEN, ZENÉBEN - Mohay Gábor írása

2018.11.07.

KIRÁLYOK HANGSZERÉNEK MESTERE


Természetesnek tartjuk, hogy a mozifilm zenéje aláfesti, erősíti a cselekményt, de azt kevesen tudják, hogy hasonlóra már Antonio Vivaldi is törekedett, úgy háromszáz évvel ezelőtt – tudják meg az iskolások Rákász Gergely látványkoncertjein. 15 esztendősen az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként indult a karrierje, mára nemzedékek sorával szerettette és szeretteti meg a klasszikus zenét. Rákász Gergellyel két zenés diákelőadása között beszélgettünk.


Mohay Gábor 

 

 

-Több mint egy évtizede szinte Kodály Zoltánhoz hasonló küldetést teljesít iskolai hangversenysorozatával. Honnan a motivációja e páratlan teljesítményhez?

„Most Győrben néhány nap alatt nagyjából hatezer fiatal figyelmét kellett a zene iránt felkelteni, s ez kétségtelenül leszívja az ember energiáját. A kicsikkel nekem nagyon nehezen megy, az inkább Halász Judit asztala, de csodás élmény a nagyokkal akik már elkapják az összefüggéseket zenében, történelemben, kultúrában, emberi sorsokban, és láthatóan elgondolkoznak. Ha jól számolom, iskolai koncertjeim száma meghaladja a százat, ez nagyjából hatvanezer gyereket, fiatalt jelent országos szinten. De mókás, hogy senki sem próféta a hazájában, utoljára pont a városomban, Győrben kezdtük el a rendezvényeket, de mostanra a Győri Filharmonikus Zenekar remek szervezésében itt is jól haladunk. Maga az ötlet nem az enyém, de mivel én is hasonlókra jártam annak idején, mára szolgálatnak tekintem, amelyben a legszebb az a tudat, hogy sok olyan felnőtt hallgatóm van a koncertjeimen, akik velem együtt ismerkedtek az alapokkal. Lényegében tehát arról van szó, hogy a könyvelésemben szerepel a tartozik rovat, ami azt jelenti, ha szükség van rám, akkor jövök.”

-Miként lesz valakiből éppen orgonaművész?

„Könyvek és művészet iránt érdeklődő polgári család gyermekeként nálunk olyan volt az alaphang otthon, hogy az érdeklődés kifejlődött. A vasárnapi ebédnél nem az volt a menő, aki fel tudta szívni az orrán a tésztát, hanem az aki olvasott valamit a héten. Abban a korszakban elég szokatlan volt a zongorázni, orgonálni tudó apa, a hegedűn játszó és kórusban énekelő anya, úgyhogy én Mozarttal előbb találkoztam, mint Madonnával. A bulinkon nyilván marginalizálódtam, de aztán megszántak a csajok és adtak pár kazettát. Az előzményekből is látszik, hogy az orgonához közeledésem viszont organikus lépés volt, melyet követően adottságomat kiváló tanárok fejlesztették tovább értő módon. De a művész szó rám vonatkozó részével vitatkoznék…”

-Szívesen hallgatom meg a miértjét!

„Először is ugye, a jó pap holtig tanul. Tíz évvel ezelőtt hittem, hogy már tudok ezt azt, de ha ugyanazt a darabot ma előveszem, és nézem az akkori jegyzeteimet látom, hogy a képzeltnél is kevesebbet tudtam. És nem vigasztal, hogy minden valamirevaló művész kollégám ugyanerről számol be. Ez a kétkedés a pillére annak az akaratnak, amely folyamatosan visz előbbre, ha nem szeretnék önteltté válni. A nézőtérről lehet, úgy tűnik, ott fent a színpadon egy tökéletes művész játszik, nekem azonban a fejlődéshez mindennap kételkednem kell. Vagy egy lemez elkészülte után az összes közreműködő bizonygathatja, hogy a legjobb felvétel született, de már akár két hét múlva újra meghallgatva bizony néhány dolgot már másként csinálnék. Ez ennyire képlékeny. Az igazi alkotó átéli az önmarcangolást. Nézed a Piétát és arra gondolsz, tudsz-e úgy orgonálni, mint ahogy Michelangelo szobrot alkotott, holott közben nyilván ő is ugyanúgy vitatkozott magával. Pláne, ha tíz évvel később nézett vissza az alkotására.”

-Mennyiben befolyásolta értékítéletét, gondolkodásmódját az Egyesült Államokban eltöltött időszak?

„Szemléletet adott, amellyel az élményt, a hallgatóságot és az ő szolgálatát helyezem a tevékenységem előterébe szemben a művészi önigazolással, vagy azzal, hogy az elefántcsonttoronyban élő kollégáimmal éppen osztozunk-e egy nézőponton. Aztán megtanultam azt is, hogy a tökéletesnek hitt művészet önmagában nem elég az üdvösséghez, azért tenni is kell. Hiába üldögélsz egy kocsmában meg nem értett zseniként, senki sem fog törődni veled. Kocsmában ugyan nem ücsörögtem, de évekig gondoltam, ha jól végzem a dolgomat, majd felfedeznek, de ez tévedés. Ha én nem állok oda valaki elé, hogy ezt és ezt csináltam, és véleményem szerint így tudnánk együtt érvényesülni, akkor nagyon lassan halad az élet. Magyar fejjel - ez kellett hozzá - a lélek, a szellem és a matéria összhangját tanultam meg Amerikában. És hogy meg kell állni a saját lábadon, ebben az amerikaiak kiválóak. Az említett hármas összhang egyébként a művészetre és az emberi életre egyformán érvényes.”

-Éppen tíz éve nevezték ki Győr kulturális nagykövetévé. Nehéz megfelelni a megbízatásnak?

„Évente rendszeresen jelen vagyok a város kulturális életében, van úgy nagyjából hatvan koncertem más városokban, ahol sohasem mulasztom el Győrt megemlíteni. Konkrétan volt némi feladatom tavaly az Európai ifjúsági olimpiai fesztivál kampányában. De amúgy is a vidéki élet szószólója vagyok. Annyira organikusan illeszkedik a karrierembe, hogy egy lépést se kellett oldalra tennem, hogy megfeleljek a tisztségnek, úgyhogy inkább megtiszteltetés, mint nehézség."

-A hangversenyeit az Önnek épített digitális turnéorgonáján tartja. Tart még a szakmai vita ezekről a hangszerekről?

Persze. A kollégáim zöme savat köp ha csak meghallja, hogy digitális orgona. De ugyanők azok, akik “elvből” nem is hajlandók meghallgatni hogy szól ma már egy ilyen hangszer. Röviden hadd mondjak pár izgalmas részletet ami annak a maroknyi, nem szakmabeli embernek akit egy ilyen marginális kérdés érdekel, hogy kicsit árnyaljam a képet. Kezdjük ott, hogy ez nem egy nyolcvanas évekbeli analóg kísérlet. Az én orgonám a hangszerek Ferrarija. Az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas, vagy száz mozizenét megalkotó Hans Zimmer is ilyenen játszott a Papp László Sportarénában. Kétségtelen, hogy a felépített orgona kapta először a hangszerek királya címet, (igaz, hogy ő is volt itt előbb) de az ára is az. Nagy gyülekezetek építtették őket sok pénzből, ma pedig kisebbek tartják fent, kis pénzből. A rajta játszók pedig kénytelenek megalkudni azzal, hogy sokszor már nem minden működik. Ha pedig van olyan hangszer ami csodálatos, ahhoz rendszerint “jár” egy olyan helyi orgonista aki úgy markolja maga alatta a padot, hogy görcsbe áll a keze. Nagy tisztelet a kis számú kivételnek! Ott pedig nem a hangzáson, hanem a méltatlan körülményekkel kell megalkudni, hiszen ahol lehet ostoba akadályokat gördítenek a felkészülés útjába. A felkészülés egy idegen hangszeren egy átlagos koncertre alsó hangon hat-tíz óra. Ennél kevesebbel az ember csak maszatol. Tehát vagy odamegyek egy nappal hamarabb, és az minusz egy nap a családom életéből, vagy a koncert napján gyakorolok és pont mire este átütő erejűnek kell lennem a közönségért, addigra leszek agyilag zokni. Vagy összecsapom a felkészülést. Más opció nincs. Tegyük ezt éves viszonylatba. Idén nyolcvanöt koncertem van. Ha rendesen akarom elvégezni a dolgomat, az százhetven vendégéjszaka. Plusz a sajtó kötelezettségek a koncertek kapcsán, még kb. negyven. Vajon meddig maradna egyben egy család, ha ennek tenném ki minden évben? Akkor most nézzük a másik oldalról. A hangzásban nem kell kompromisszumot kötnöm, sőt! Nagyobb - közel hétszáz regisztert számláló - hangszín palettáról válogatok, nyugodt és méltó körülmények között gyakorolok, így az egyes művek kidolgozottsága olyan amihez hasonlóról csak az a kolléga álmodhat, aki rezidensként dolgozik egy hangszeren és évek óta ismeri azt. Ezek ideális körülmények egy fergeteges estéhez. Természetesen az első esetben is el tudom végezni a dolgomat, de az sokszor olyan, mint egy egyéjszakás kaland. Tudom hova kell nyúlni, mit használjak, de amit én szerettem volna az egy rendes házasság egy hangszerrel aminek minden rezdülését ismerem. Akkor pedig amikor a koncertemmel minden más modern szórakoztató eszközzel és eseménnyel állok versenyben, nos akkor ez az alapvonal. Összegezve, ez a vita csak akkor kerül elő, ha a résztvevők pontszerűen látják a világot. Csak úgy, csak onnan ahol ők állnak. De amint kiterjesztjük ezt a kérdést, és elhelyezzük az élet nevű játéktérben akkor az egyetlen értelmes emberi reakció az marad, hogy remek esténk volt. Miről is beszélünk még? Ám hogy semmiképp ne bántsam meg azokat a nagy tudású és kiváló kollégáimat, akik amellett tették le a voksukat, hogy megőriznek, vagy felépítenek egy hangszert és annak a megismételhetetlen csodának áldozzák az életüket, hadd mondjam el, hogy ezt a munkát nagyon sokra tartom. Helye van, és a koncertjeik a közönségüket is megtalálják, továbbá komoly értéket közvetítenek. Párhuzamosan a koncertjeimen évente tízezrek fordulnak meg. Ott klasszikus értékekkel táplálkoznak és én szentül hiszem, hogy aki este Bachot hallgatott az nem szemetel másnap. Egyszerűen nem viszi rá a lélek. Szóval tízezreknek lesz egy kicsit más, talán kicsit jobb a világa, és általuk mindenki másé is. Tényleg kell ezt tovább advokálnom? Látja ezért mondtam, hogy marginális kérdés, de azért mint cseppben, ebben is ott a tenger.”

-Ebbe a gondolkozásmódba illenek a nevezetes látványkoncertjei?

„A ma sokfelé szétszóródó ember figyelmét nem könnyű lekötni, pláne klasszikus zenével. Leonard Bernstein találta ki a zenélés mellé a beszédet, nálam ez a vetítéssel kiegészítve erősíti a megértést. Csak az a fontos, hogy mind a zenei idegenvezetés, mind a vetítés a zenét szolgálja, és ne uralkodjon rajta. Sok komolyzenei produkció leesik a borotvaélről az érdektelenség, mások pedig a csinnadratta irányba. De fennmaradni a kettő között egy szigorú értékrend mentén, nos ennek a helyes arányain dolgozunk évek óta.”

-Zsúfolt időszak elé néz, és nemcsak a megszokott adventi aktivitásból kifolyólag: év végi hajrá?

„Ősszel folytatódik a Lords of the Organ című országos turném azzal a célzattal, hogy a sokak szemében régimódinak és a dögunalom szimbólumának tartott orgonát visszaállítsuk a korábbi rangjára. Ez a hangszer az ókorban gladiátor viadalokon a tömeget szórakoztatta, királyok, császárok hallgatták, nem véletlenül sajátította ki később az egyház. Húsz éve akarom kirángatni az elfeledett, poros világból a hangszert látványkoncertekkel, izgalmas műsorokkal. Ebben a koncepcióval, a lordok, a főurak, a legnagyobb alkotók ülik körül a hangszerek királyának asztalát. Évfordulók sokaságához kötődik a koncert szerzői gárdája, idén Vivaldi 340, Bizet 180, Gershwin 120 éve született, Debussy száz éve halt meg, Bach pedig az asztalfőn az egésznek a megkoronázása. A karácsony előtti előadások a Tél címet viselik, ezzel a régióban Győrött, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Tatán és Komáromban is közönség elé állok. Ebben Bach és Vivaldi szerepel egy koncerten ami a szellem és az érzékiség randevúja. Zenéjük vihart támaszt, korcsolyázni hív, tüzet gyújt a kandallóba, pajtába születő Istenről, és sziporkázó hótündérekről mesél. Természetesen a vetítés és a zenei idegenvezetés ez alkalommal se marad el, kiderül hogyan ismerkedett meg Bach Vivaldi zenéjével, és hogy lett a veretes, szigorú német kompozíciókból gömbölyűbb, csillogóbb, érzéki zene.”
 


Hangversenyek és jegyrendelés

Következő hangverseny

2019. január 12. 18:00
Budapest - TÉL - Ráadás koncert

Kapcsolat

Baráti Kör

Személyes koncertértesítők, kedvezmények