Sajtómegjelenések

„Olyanok vagyunk, mint a kentaurok”

2018.05.05.

VESZPRÉM Rákász Gergely számára feszes a tavasz: eddig bejárta Erdélyt, bemutatta új műsorát Salgótarjánban, gálavacsorán vett részt Budapesten, de játszik Szegeden is és persze hamarosan itt a veszprémi koncert: május 6-án, este 6 órától a Szent Imre Piarista- és Helyőrségi Templomban ad hangversenyt a művész.

 

Milyen út vezetett az első fellépéséig?
Rákász Gergely: Kölyök korom óta imádtam zongoránál, aztán orgonánál ülni. Akkor is csináltam, amikor senki nem figyelt. De szerintem nem talál művészt exhibicionizmus nélkül, nekem is van egy jó adag. Az meg ennek kifejezetten jót tesz, amikor az ember kiülhet, és együtt örülhet a közönséggel, annak hogy most valami szép dolog történik. A kezdésben azért volt egy “keresd a nőt” faktor is. Az akkori barátnőmmel elmentem egy orgonakoncertre, meghallgattuk és hazafelé jövet jöttünk át a Duna fölött és ő kérdezte, hogy „És, neked mikor lesz koncerted?”. Erre mit mond egy férfikezdemény 15 évesen? Azt nem, hogy ehhez én még kicsi vagyok. Próbáltam elsikálni a dolgot, hogy most már hamarosan, de ő nem egy olyan fajta lány volt, akinek el lehetett csak úgy sikálni a dolgokat. Úgyhogy bementem a plébánoshoz és mondtam neki, hogy mi lenne, ha egyik vasárnap nemcsak én jönnék be gyakorolni, hanem néhányan még meghallgatnák. Megvolt a jó kapcsolat, szolgáltam misén, így azt mondta, gyertek csak majd zárjátok be a templomot. Így indult.
Hit kell hozzá?
Rákász Gergely: Ha az ember elengedi az Istenhitét, akkor nem Istenben hisz, hanem mindenben. Nézze meg a társadalmunkat, hogy milyen körülöttünk. Ki a zöldekben hisz, ki az ezotériában, ki a globális világmárkákban, de valamiféle támaszkodó kell az embernek. Hankiss Elemér ír erről gyönyörűen, azt mondja, hogy: „Akkor, amikor az ember körbekerítette a faluját, akkor leválasztotta magát arról a nagyon vad környezetről, amiben a természet összes szabálya kegyetlenül működik és teljesen természetes, hogy az erősebb fölfalja a gyengébbet. Van egy erőteljes, agresszív külvilág és az embernek nem volt elég a fizikai kerítés. Hogy ezt a szakadékot a saját életformája és a vad természet között szellemileg is el tudja viselni, ezért körül kellett kerítse a szellemét is különböző hiedelmekkel, a legkülönfélébb formáival a hitnek.” Ez mind kapaszkodó, támaszkodó az ember számára. Az hogy ezt miképpen teszi, az pedig a kultúrájától függ. Nyilván ha hatezer kilométerre innen máshová születek, akkor nem úgy gondolkozom a túlvilágról, mint ahogy most. Itt van a modern kvantumfizika, nagyon szeretem a fizikát. Amikor a kvantumfizika megkapargatja a felszínt és eljut oda, hogy azt tudja mondani, hogy egyszerre egy részecskének vagy a sebességét vagy a helyzetét tudja megmondani. Vagy az egyiket vagy a másikat, mert maga a vizsgálódás befolyásolja a kísérlet eredményét. Mintha Isten nevetne rajtunk, amikor a birodalmának falait kapargatjuk, hogy komolyan ti tényleg ezt akarjátok felfedezni? Építünk egy hatalmas gyorsítót Svájcban, hogy ilyen dolgokat fölfedezzünk és mik lesznek? Kérdések és csak kérdések. Egyet fölfedezünk és hármat kérdezünk hozzá. Ha én Isten volnék, vígan mulatnék az emberi világot mutató TV előtt. Ebbe tegye bele azt a hitet, amikor az ember bemegy a templomba. Ennek egy része nagyon szép kulturális kötődés, egy része lelki támasz és van benne egy csomó megkérdőjelezhető hiedelem és még megmagyarázatlan dolog. Az pedig, hogy az egyén mit tud meríteni a hitből, az pedig nagyon személyes. De a hit egyértelműen nagy ajándék.
Amerikában is tanult. Mi az, amit onnan hozott?
Rákász Gergely: Kettőt mindenképpen érdemes kiemelni. Az egyik, hogy úgy tekinteni a klasszikus zenére jó értelemben, mint egy termékre. Nem valamiféle elefántcsonttoronyban elzárkózva, magasművészetként megírunk róla egy könyvet, föltesszük a polcra, aztán egy takarítónő hetente leveri róla a port. A klasszikus zene gyönyörű, tele értékkel, de ha nincs mai módon csomagolva, akkor ezzel az értékkel nem élnek az emberek. És ha ezt egy kicsit távolabbról szemlélhetem, akkor a művész dolga mindig az, hogy az embernek az arcát, vagy a tekintetét a saját isteni arca felé fordítsa. Bennünk, emberekben ott él egyszer az állat, ott él egyszer az Isten, olyanok vagyunk, mint a kentaurok. A ma embere tocsog az állatban és még büszkék is vagyunk rá, hogy úgy viselkedünk, mint egy állat. Olyan tv műsorokat csinálunk, arról szól a szórakoztatóipar. De egy művész ha önazonos, ha hiteles nem tehet mást, minthogy időről időre elmondja, azt hogy mi az Érték nagy é-vel. Képzelje el azt a világot ahol megfogadnák ezt a tanácsot, hogy az emberek arról beszélgetnének a buszmegállóban, hogy „Te ott voltál Rákász Gergely koncertjén, szerinted jól játszotta a négy évszakot, vagy Gershwin kék rapszodiáját? Te ott voltál X-nek a könyvbemutatóján? Tetszett ez vagy az a kiállítás? Tudom, hogy ez egy utópia, de ha nem törekszünk ennek az utópiának a megvalósítására, akkor ripacsok vagyunk, nem művészek. Ha megszólítjuk a széles tömegeket, és Értéket adunk nekik, akkor picit jobb lesz a világ. Ennek a margójára épül fel a Lords of the Organ. Úgy tálalni egy klasszikus orgona koncertet, hogy rögtön beinduljon az ember fejében, hogy a Michael Flatley is valami ilyesmit csinál. Fogott valami nagyon ősit, nagyon mély értéket, az ír szteppet és úgy adta azt a közönségnek, hogy arra öröm volt elmenni. Ha valaki ugyanezt gondolja az orgonáról, annak én nagyon örülnék. Ez egy olyan showhangszer, ami a római időkben gladiátorviadalok része volt, a korai Hollywoodban jelen volt, császárok hallgatták, okkal sajátította ki az egyház. Hogy ez most ott tudjon lenni a ma emberének szórakozáspalettáján, ez ennek az egésznek a célja.
A másik, ami Amerikában rendkívül szimpatikus volt, hogy nem egyedül dolgoznak valamin, hanem összeáll egy jó csapat. Abból valaki jól tud orgonálni, más jól tudja kezelni a sajtót, más borzasztó jó a technikai dolgokban és ezek együtt alkotnak egy jó csapatot. Azoknak, akik ilyen one men band módjára próbálják és itthon is sok művész barátomnak tanácsolom, hogy ne sajnálják se a pénzt se az időt, hogy megtalálják a megfelelő csapatot. Amíg az ember egyedül dolgozik a saját sikerén, addig félkarú óriás.
Visszatérve a veszprémi hangversenyhez: kik azok az Önhöz közeli kedves Lordok?
Rákász Gergely: A hangszerek királya az orgona, a Lordok pedig a főurak az udvartartásban. Bach minden évben odaül az asztalfőre, de annyi szépséget írtak, hogy csak győzzek válogatni belőle. Gershwin évfordulós, 120 éve született, úgyhogy tőle játszom a Kék Rapszódiát, Vivaldi 340 éve, tőle játszom a Tavaszt a Négy Évszakból, ha már egyszer tavasszal jövök. Aztán ez majd változik, mert őszre átalakul egy kicsit a műsor, akkor már mást játszom. De most Bizet-et hozom, aki 180 éve született, aztán Debussy, aki 100 éve távozott az élők sorából, tőle jászom a Holdfényt. Tehát egy nagyon színes, izgalmas, bővérű tavaszi koncert zenetörténettel, hiszen most is fogok mesélni a koncerteken, a “Látványkoncert” képi narrációjáról pedig Papp Norbert festőművész gondoskodik.

 


Hangversenyek és jegyrendelés

Következő hangverseny

2019. január 12. 18:00
Budapest - TÉL - Ráadás koncert

Kapcsolat

Baráti Kör

Személyes koncertértesítők, kedvezmények