Sajtómegjelenések

Petőfi Népe - Koós Kata cikke

2017.02.22.

Tizenöt évesen adta élete első koncertjét Rákász Gergely orgonaművész, azóta több mint ezer alkalommal lépett már fel Európa és Amerika nagyvárosaiban. Hazánkban új műfajt teremtve, színészi-, képi- és táncjátékkal, valamint zenetörténeti anekdotákkal színesített látványkoncertjeinek legfőbb célja a klasszikus zene értékének népszerűsítése. December 28-án Kecskeméten, 29-én Kiskunfélegyházán, 30-án pedig Kiskunhalason láthatja a megyei közönség. 

– Mikor kezdett klasszikus zenével foglalkozni?
– „Elrontott gyerek” vagyok, ugyanis előbb találkoztam klasszikus zenével, mint popslágerekkel. Álltam a „margón” az iskolai bulikban, mert nem tudtam, ki Madonna, azt azonban igen, ki Mozart. A legelső találkozás még a járókában volt, mikor megettem a Händel: Vízizene bakelitlemez borítóját, meg a szobai fikuszt. Biológus nem lettem, de zenész igen. Komolyra fordítva: polgári családban nőttem fel, melyben fontos szerepet kapott a művészet és kultúra. Emellett mindkét szülőm amatőr zenész: anya énekelt és hegedült, apa zongorázott, orgonált, énekelt, kórust vezetett. Csodálatos pillanata a hosszú családtörténetünknek, hogy mindig volt olyan rokon, aki szépen énekelt, harmonikázott vagy éppen orgonált, de vagy szegénységben élt, vagy háborúban, vagy kis faluban, és nem tudott elköltözni nagyobb városba, hogy tanulmányokat folytasson. Én vagyok az első olyan generáció, akinél nincs ilyen akadály. Szerencsés együttállások sora kísért.
– Szerencse is kell a sikerhez?
– A szerencse mindig a munka mellé szegődik, azonban nagyon sok együttállás lehetséges: ugyanabból az életből kinőhet egy bokor vagy egy fa is, utóbbiból pedig alma- vagy éppen körtefa is lehet. Egyik sem jobb vagy rosszabb. Ha az impulzusok nem úgy érnek, ahogy értek, elképzelhető, hogy ma villamosmérnök vagyok vagy kertész. Azonban alapvetően derűsen élem az életemet, így valószínűleg akkor is derűs volna, ha szőlőt termesztenék, és akkor is, ha magasfeszültségű villanyvezetékeket terveznék. Hogy így alakultak a dolgaim, egyrészt neveltetés, másrészt szorgalom, harmadrészt pedig a szerencsének mondott sorsszerűség: hogy oda születtem, ahova.
„Apa is ilyenen játszik”
– A hangszerek közül miért éppen az orgonát választotta?
– Kezdetben zongoráztam. Imádtam. Majd tízéves korom környékén a családdal Esztergomba kirándultunk. A bazilikában egyszerre csak megszólalt az orgona. Rögtön megkérdeztem édesanyámat: ez mi? Mondta, hogy orgona, és apa is ilyenen játszik. Mondtam, hogy ilyenen biztosan nem. Ő ugyanis kis templomban játszott. Rögtön lenyűgözött. Szüleim kijárták, hogy felmehessek, és kipróbálhassam. Baróti István volt az orgonista, aki később a tanárom lett. Hazafelé közöltem szüleimmel, hogy én bizony orgonista leszek. Erre anyám hátrafordult az anyósülésről, és annyit mondott: „jól van kisfiam, és tűzoltó és katona”. A mai napig előttem van az arca, ahogy ezt mondta. Onnantól kezdve pedig, mintha az isteni játékosok meglöktek volna egy biliárdgolyót az asztalon, mely sok mandiner után beleesett abba a zsebbe, ahol koncertorgonistákat gyűjtenek.
– Rögtön támogatták a szülei előadóművészi ambícióit?
– Az utolsó pillanatban sem, de az utamba se álltak. Édesanyám szerintem a mai napig akkor lenne igazán boldog, ha hazamennék, és azt mondanám, hogy miközben orgonálgattam, elvégeztem a jogi-, az orvosi- és a műegyetemet. Őrületesen erős a szüleim generációjában a „legyen egy papírod, fiam” hozzáállás. Aztán lett papírom, bár soha egy percet sem tanítottam, és a szakot is úgy választottam az ELTE-n, hogy legyen időm mellette az orgonatanulmányaimra, de még mindig nem nyugodt, hiszen ki tudja, hogy jövőre eljön-e valaki majd a koncertekre. Aggodalom-generálásban anyukám világbajnok, persze tudom, hogy szeretetből teszi.
– Miért született meg a látványkoncertek ötlete?
– A tematikát, hogy a koncertek során a zene mellett a zenetörténet is helyet kapjon, Amerikából hoztam magammal. 50 évvel ezelőtt erre nem volt szükség, mert mindenki tudta. Manapság azonban csak úgy tudom a nagyközönséget megmozgatni, ha tájékoztatom őket arról, milyen volt például Mozart vagy Bach kora, kik is voltak ők. Majd elkezdtünk vetíteni is, mert a ma embere megszokott egy nagyon pörgős impulzus szintet, melynek során egyszerre böködi a Facebook-profilját az orrával, közben telefonál, figyel a gyerekre, és elmosogat. Ha azt mondom neki, hogy ülj nyugodtan másfél órán keresztül, és hallgass klasszikus zenét, akkor nem jön el. Így amikor csak lehet, az orgona mellé teszünk szöveget, képi-, színészi- vagy táncjátékot. Persze nagyon fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, ne a csinnadratta vigye el az élményt. Eleinte azt mondták rám: olyan rosszul orgonálok, hogy beszéd és egyéb trükkök kellenek ahhoz, hogy elviselhető legyen. Azt kell mondjam, mára drámaian romlott a színvonal, mert egyre többen beszélnek és vetítenek a koncerteken. Az olyan „elrontott gyerekeknek”, mint én, persze nem kell magyarázni. Sokan becsukják a szemüket a koncerteken, csak hallgatják, de ők jóval kevesebben vannak. Úgy gondolom, a Colosseum sem csak azoknak szól, akik betéve tudják Róma történelmét. Így van ez a klasszikus zenével is. Ha valaki nagyon keveset tud róla, akkor is élvezheti, és bevezetődhet általa egy olyan világba, melynek révén gazdagabbá válik.
„Sokat segített a kisfiam”
– Valamikor népszerűbbek lehetnek a klasszikusok a könnyű zenénél?
– Nem. 40 éve ez az ország karmester versenyt nézett a tévében. Persze csak egy csatorna volt, de az az ember, aki ma arról beszél, hogy VV valaki éppen mit művelt a villában bizonyos testrészével, régebben azt ecsetelte, hogy milyen volt a 2. tétel Beethoven 3. szimfóniájában. Majd kiszabadítottunk egy szellemet a palackból, melyet már nem lehet visszazárni. Alapvetően minden élőlény és az összes mozgás a könnyű felé törekszik: nem látunk folyót felfelé folyni, vagy oroszlánt többet futni a kelleténél. Egy nő ki ebből: az ember. Mikor azonban csak eszünk, alszunk, szaporodunk, azt a zebrák is csinálják. Akkor hol a különbség? Szerencsére a zombiközösségen belül ott van az emberi közösség, akiknek a lelki táplálék is fontos. Nekem ők a szenvedélyem. Mindenkit nem tudok rávenni, hogy meglássa az értéket a zenében, de igazat adok Gandhinak, aki azt mondta: ha holnap vége a világnak, ma ültetek egy fát. Természetesen nem abban bízik, hogy nem lesz holnap vége a világnak, hanem azt érti, hogy az aktus számít, hogy ő szeret fát ültetni. Én szeretek orgonálni, és próbálom a zenén keresztül elültetni a saját fáimat.
– Mely zeneszerzőt érzi magához a legközelebb?
– Könnyen barátkoztam Bach-hal. Ő is sarkos, jól szervezett, strukturált gondolkodású. Aműveit is egyszerűen játszom, mert ez mindig egyfajta összeköltözés. Ha elkezdek tanulni valamit, heteket, hónapokat töltök együtt egy zeneszerzővel, aki a lelkét hagyta itt a műalkotásokban. A koncerten ez kiszabadul, és ha kellően jól végzem a dolgomat, és háttérbe szorítom magam, akkor megnyílik a csatorna, és a hallgató Bach-hal kerül kapcsolatba. Halálosan megszenvedtem azonban Mozarttal, aki egyik pillanatban felrobban, és vihog, a másikban összeesik, és sír. Újra és újra. Ha együtt éltünk volna, biztosan megfojtottam volna. Ő az, aki széthagyja a zokniját, odaégeti a rántottát, aztán otthagy az egésszel, miközben fényképet készít rólam, és röhögve felteszi az internetre. Sokat segített a kisfiam, hogy el tudjam fogadni ezt a szertelenséget. Vele ugyanis hiába tervezem el, milyen lesz egy nap, biztosan nem úgy lesz. Fontosak a Mozart-féle, nehéz barátságok is, mert sokat épültem tőle, és a harcaink után jobban játszom.
– Mire számíthat december végén a megyei közönség?
– Van egy mélyrétege a koncertnek, ugyanis lenyúltam Mozart ötletét a Varázsfuvolából. Átvitte a szereplőit három állomáson: a szépség, a bölcsesség és az erő próbáján. Hitt abban, hogy az emberi lélek nemesedhet, ha szépséggel, bölcsességgel és erővel él. Maximálisan osztom ezt a nézetet. Arra gondoltam, hogy ha nála olyan jól működött, miért ne próbáljam meg én is. A koncert eleje így a szépséggel indul, majd Bach-hal átlépünk a bölcsesség szférájába, végül Beethoven átvezet minket az erőbe, Mozart fantáziája pedig az esszenciája lesz majd az erőnek. Úgy gondolom, aki eljön, úgy tér majd haza, hogy kicsit másabb lett. Egy órára, egy napra, vagy talán annál is többre.

 

 


Hangversenyek és jegyrendelés

Következő hangverseny

2019. január 12. 18:00
Budapest - TÉL - Ráadás koncert

Kapcsolat

Baráti Kör

Személyes koncertértesítők, kedvezmények