Egy Koncert Kékben
|
Premier – Budapest 2010. Szeptember 18. JEGYFOGLALÁS |
![]() |
Kedves és Tisztelt Koncertlátogató!
Két év munkáját készülök megosztani Önnel az Uránia mozi Gershwin korát idéző csodálatos nagytermében.
![]() |
Ennyi ideig érlelődött, formálódott az „Egy Koncert Kékben” – látványkoncert műsora.
Egy év tervezés, egy év gyakorlás és nyolc utómunkálatokkal és forgatásokkal töltött hónap után bemutatásra kerül egy olyan új élmény, amelyben Papp Norbert festőművész barátommal közösen túlléptünk a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezzük a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. A zeneszerző pedig lehet, hogy képzeletben épp egy szomszédos széken foglal helyet, hogy néhány ecsetvonással beavassa Önt ihletései világába.
Olyan közel igyekszünk hozni Önökhöz a klasszikus művészetet, amennyire az alkotás porondjára lépés nélkül csak lehet.
Gershwin hangulatát még amerikai éveimből hoztam magammal, és bár sejtettem, hogy a Kék Rapszódia orgonaátiratát elkészíteni óriási munka lesz, arra nem gondoltam, hogy közel egy évembe kerül majd. A teljes művet tudomásom szerint soha senki nem játszotta még klasszikus orgonán.
Strausst alig játsszák ezen a hangszeren, mert noha gyönyörű, de annyi fáradtság, hogy a Juilliard zeneiskola válogatottan tehetséges diákjait leszámítva kevesen bajlódnak vele nem beszélve arról, hogy milyen kevés olyan orgona van, amelyen hitelesen szólaltatható meg.
Dvořák hazájának Csehországnak, és hazaszeretetének hangulata mélyen bennem él. Történelmünkben nagyon sok közös vonás van, és ha a sajátunkra tekintek, meglelem azt is.
Ravel Bolero-ja nincs ember, akit ne mozgatna meg. De szóló orgonán való előadása, amelyben csupán az ütős szekció kísérete segít, nagyon szűk kevesek privilégiuma. Azoké, akik túllépnek az orgona szellemi keretein, és a hangszert mint szimfonikus zenekart szólaltatják meg. Jómagam hét évig gyűjtöttem a tapasztalatokat, mire jó szívvel bele mertem vágni.
Természetesen a darabok között elhangzó – szinte védjeggyé vált – zenetörténeti kommentárok ezúttal sem maradnak el, így a muzsikán túl az adott korszak történetei is megelevenednek.
Ha szereti minden nap valami új érdekességgel bővíteni ismereteit, és igényes kikapcsolódásra vágyik, akkor ez a koncert az Ön világa lesz.
|
Közönségtalálkozó
A premier után az Uránia kávéházában találkozhatunk, megismerhetik a zseniális fiatal alkotó művészt Papp Norbertet, jómagam pedig örömmel válaszolok kérdéseikre a műsorral kapcsolatban.
Tartson velünk, és tapasztalja meg azt az eufóriát, amely bennünket
- akik dolgozunk ezzel a műsorral - hónapok óta lázban tart. |
![]() |


